Juhászblog

Bizony sok minden történt az álomlátásom óta.

Az idő elég pocsékba fordult itt nálunk és vagy két hete alig süt a nap, minden reggel ködökre kelünk, este meg jólesik a tűz melege. A birkák ugyan jól vannak, azok nem szeretik a nagy meleget, de a sok vízes fűben való mászkálástól egynémelybe beleesett a sántaság. Tegnap megkörmöltük őket. Ez az egyik olyan munka amit szívből útálok, nem elég, hogy büdös meg is kell fogni a jószág csülkét. Most nem tudtam kibújni a munka alól de még két napig érezni fogom az orromban a szagokat. Na de gondolom ez senkit nem érdekel, inkább arról írok, hogy milyen pletykákat hallottam, mer' ugye a hírek itt is jönnek-mennek.

Azt mondták a fiúk, akik körmözni jöttek, hogy az állomásfőnök felesége meglépet a gyapjúfelvásárló fiával. No ez csak azért különös mer a gyamjús fia, a Márton, nem egy hebrencs fajta. Az a gyerek világ életében olyan volt, hogy fát lehetett a hátán hasogatni. Az asszony meg egy olyan kiállhatatlan nőszemély, hogy a gyerekeket avval ijesztgették, mikor a pék leakarta szoktatni a fiát a cukorkáról rányomatta az állomásfőnök feleségének a képét a cukrospapírra, na szegény gyerek meg inkább rászokott az ecetes sóra. Szóval mink inkább azt gyanítjuk, hogy a bakterné inkább elrabolta a fiút, bár az vagy fél mázsával is nehezebb lehet a banyánál. Vagy lehet, hogy olyat tud amit mi még csak nem is sejtünk és megigézte a gyereket. Vagy még a lehet, hogy bujálkodással vette rá a szökésre, erről is hallani egy s mást a faluban és a hegyek között. Egyszer szegény állomásfőnök úr két napig nem tudott lábraállni csak az ágyékát borogatta...

Most már megyek én is elrámolok a kunyhóba, mer a hétvégin vendégem lesz! Majd beszámolok róla, hogy sikerült a vendégvárásom.

Most gyorsan elmondom, hogy jártam tegnap este.
Hát az történt, hogy gondoltam pirítok egy kis szalonnát vacsorára. Elvégeztem minden dolgot, megfejtem a juhokat, leszűrtem a tejet, megnéztem a túrót, megforgattam a sajtot. Utána hoztam egy kis fát, raktam egy kis tüzet a kunyhó előtt, odaültek a kutyák, előjött a segéderő is. Megfaragtam a nyársat, feltűztem a szalonnát meg a hagymát. Közben leégett a tűz és a kemény parázson elkezdtem pirítani a szalonnám.
Már éppen kezdett sülni, amikor rájöttem, hogy kenyeret nem hoztam. Na letámasztottam a nyársat és beugrottam a kenyérért, éppen furdultam is vissza, amikor visszaültem akkor vettem észre, hogy az egy perc alatt amíg megfordultam a tűz mellé telepedett valaki.

Hirtelen megijedtem, mert a kutyák se morogtak, meg se mozdultak csak feküdtek tovább. Vetettem egy kis rőzsét a tűzre, aztán amikor fellobbant a láng látom, hogy egy nő ül ott, igen furcsa volt, szép, fiatal, nem viselt mást csak egy fátyolszerű ruhát, de a legnagyobb sajnálatomra nem láttam át rajta, a szeme kéken világított, a haja hosszú volt, vörös és barna, magyallevelek voltak belefonva. Úgy megbabonázott, hogy szólni sem tudtam. Még a szalonnámról is elfeledkeztem, pedig az nálam ritka, csak lógott a tűzbe a szalonna és égett... egyszercsak felállott a nő, odajött hozzám, megfogta a kezem, olyan jó meleg, puha volt a keze, és kihúzta a tűzből a nyársattartó kezem. Ezután odahajot az arcomhoz, megcsókolt, és megnyalta az arcom, ezen úgy meglepődtem, hogy hanyatestem és sajna felébredtem...

Ugyanis az történt, hogy a szalonnasütés közben elaludtam és amikor már égett a szalonna, aminek azért éreztem a szagát, az egyik kutyám, az okosabbik, felébresztett úgy, hogy megnyalta az arcom. Na a beste dög inkább hagyott volna aludni, hogy legalább az álmomban teljesülnének a vágyaim....

Hát ez történt tegnap a havason.
 

Ott hagytam abba az előző beszólásom, hogy volt tűzugrás is.

Ez nálunk az egyik legfontosabb társadalmi esemény. Itt derül ki, hogy ki kivel és mennyire komoly a dlog. Ha a templomban kihírdetik az esküvőt az még elmaradhat, na de ha valakik együtt tüzet ugornak ott nem marad el az esküvő. Illetve egyszer elmaradt, ezt is a nagyapám mesélte.

Történt, hogy egyszer görög atléták edzőtáboroztak felénk, így nyárelőn, s mivel mi vendégszerető népek vagyunk, meghíttuk őket is az Iván napi bucsuba. Zajlott is a bucsu, a tűz is leégett már, a párok is gyűltek az ugrásra. Mi meg egyre lestük, hogy választott-e valamelyik atléta leányt magának, de nem nagyon mocorogtak, csak ültek a seggükön, mint a naposkacsák Húsvétkor. Na elkezdődött a tánc, ugrottak szépen a fiúk s lányok vegyest, a végén csak felugrik az egyik maratoni futó kézenragadja a kocsmáros fiát, nekifutnak a tűznek, azt átugorják ketten! Na elkezdődött egyből a kiabálás meg a cifrázása a szép szavaknak, még az a szerencse, hogy futó volt a legény mert ha utólérik meghempergetik a parázsban. A kocsmáros fia is csak a szénapadláson talált menedéket.

De most nem volt ilyen affér a völgyben, mindenki csak a hozzá illővel ugrotta  at üzet. Én most nem ugrottam, már eccer ugrottam, de akkor is jól megégettem magam...

A héten volt a szentjános bogarak rajzása. Ezt igen szeretem elnézegetni, ahogy sötétedik az erdőszél egyre több és több kis lámpás gyúl, mire leszáll az este, teljesen olyan a környék, mintha millió kis lámpással szaladgálnának a lidércek. Szinte beleborzongok még most is. És a finom hársfaillat, ami körüllengi a völgyeket az valami csoda. Csak azt sajnálom, hogy itt a hegyoldalakon már nem él meg a hárs.

Megyek, mert megint elcsámborogtak a birkák.

 

Hát sajnos lezajlott ez is. Pedig ilyen bucsu nem volt a faluban azóta, amióta a Mária Terézia huszárezred itt állomásozott egyszer. Persze arra én nem emlékszem, csak a nagyapám mesélte, hogy a menyecskék egy hétig nem tudtak rendesen járni a bucsu után.

Most ugyan nem volt itt a huszárezered, azt mondják, hogy már nem is jönnek mert úgy jártak, hogy feoszlatták őket. Na de most sem maradtunk ám bakák nélkül. Amióta tagog lettünk a natóban, úgy mondják, azóta az ünnepeken mindig megjelenik egy szekérderéknyi idegen baka, előtte mindig modják, hogy barátok és nehogy verekedésbe kezdjenek a legények velük, mert egyből áristomba kerül. Eddig nem is volt semmi baj, na de most ámerikai jöttek, úgy beszélik valami karolin államból nem voltak sokan de olyan feketék voltak, mint az ördög segge a rajzkönyvben. Aranyosak voltak, megvették a fakanalakat, a favillákat még a furulyákat is amit faragtam. A legjobban a bodzapuska tetszett nekik, egymást lűdözték és akkorát kacagtak hozzá mint az ötévesek. Megitták a tónibácsi összes pálinkáját, pedig az igen rossz volt, megették az összes dödölét meg juhtúrós puliszkát.

Este volt zene meg tánc, mi azt hittük, hogy már rég elmentek, de kiderült, hogy csak nem látszottak a tűzkörön kívül. Később már a jányok is erőssen sikongattak a csűr megett. Némelyik tán még kajabált is. Aztán hajnal felé mindenki kidőlt. Reggelre már csak a nyomok maradtak utánuk. Kíváncsi leszek, hogy a tél derekán hány csokifiú fog születni. Ezt nehéz lesz másra kenni.

A lényeget meg majd elfeledtem! Volt ám tűzugrás is, de erről majd máskor, megyek nézek a juhukra is kicsit.

A hét végén bucsu lesz a falu szélin! Így írom bucsu, mer' itt csak úgy hívják, tudom a városban búcsut szoktak tartani, de nálunk olyan hirtelen beszélnek a népek, hogy minég lemarad valamicske, szavacska. Vagy csak megrövidül. Nekem is figyelnem kell, hogy érthetően írjak, de ha mégis szúrja valaki szemét az írás stílusos szabálytalansága ne vegye a lelkire.

No hát a bucsu (tudom azt is, hohy háttal nem kezdünk mondatba) igen nagy esemény, ilyenkor összegyűl a havasok apraja-nagyja és odacsődül mindenki a láncoshinta köré. Délután már kicsit távolabb állunk, mert előfordul néha, hogy egy-egy beborozott legénynek felkavarodott a gyomra és mikor a zeniten járt a hintával kiadta magából a jó savankás vörösbort meg a birkapörköltet, hát ezért a délutáni mise után, már távolabb húzódunk.

Na de ott tartottam, hogy összejövünk, mindenki lehozza a portékáit, bőröket, fafaragást, azt eladjuk a városiaknak, akik ilyenkor szintén megjelennek. Olyan nagy buszokkal gyönnek, hogy még emeletbe vannak rakva. De jönnek ám a fináncok is, azt mindég kérdik, hogy honnan van a szilvalé, meg a törköly, nem is rakjok ki csak a kosár aljából áruljuk. A múltkor a komámat meg el is akarták vezetni, mer a szamár két farkasbőrit is elhozta és kirakta a placra. Hiába mondta aztán, hogy hegyesfülű birka, nem hittek neki, még szerencs, hogy a nagy kavarodásban tényleg birkabőrré véltoztak és mivel nem volt korpusz delikatusz (vagy valami ilyeset mondtak) nem volt cselekmény sem. Nagy duzzogva elmentek a fináncok meg a csendőrök. Ha jó a vásár bizony másnap erőssen szok fájni at ember feje. Egyébként békésen szokot telni az ilyen esemény, legutóbb 3 éve volt egy kis szúrkálás, de az se volt vészes mer akit meglékeltek 2 hónap múlva már itthon is volt. Igaz elég rossz bőrben találtuk, mert első útja a kocsmába vezetett. Mundtuk is neki, hogy ha már ilyen soká oda volt akkor kérhetet volna jobb bőrt is magára. Szegény fuvaros, aki a kés másik végén volt még mindig az áristomban van. Mindig mondjuk, hogy ne késsel essenek egymáynak, de ezek a mai fiatalok már csak ilyenek.

A jövő héten beszámolok a bocsu folyásáról.

 

Már megin esik, a birka meg ázik... a kedvem meg nem jó, le is ugrasztottam a segéderőt a faluba egy üvek pálinkáért. Majd megiszogatjuk este, ha egyáltalán lesz este, mert most úgy rákezdett, hogy lehet, hogy az ég is lefolyik...

Már harmadik napja esik. Még szerencse, hogy a szénát behortuk a szín alá, a kaszálóra meg jól jön az eső, ha így halad két hét múlva újra kaszálunk. Na nehogy azt hidd, hogy úgy mint régen, na nem, már mi is géppel kaszálunk. A trakira felrakjuk az adaptert, aztán jön a rendsodró, bálázó és a beszállítás. Csak a meredek, kis oldalakat kaszáljuk kézzel, de azokat inkább legeltetjük.

Ja az eső nem baj, hogy esik, de annyira utálom az ázott birka szagát, hogy na, ilyenkor mindig eszembe jut, hogy inkább a fűrésztelepen kéne dolgozni. Eccer vplt egy kisbojtár itt, hát annak olyan furcsa szaga volt mindég. Gondoltam csak meg kérdem, hogy miért nem fürdik. Azt mondta, hogy fürdik ő, legalább hetente, de még így is nagyon birkagané szaga volt. Látom ám eccer, hogy amint megy a nyáj után le-lehajol s valamit zsebre tesz. este mondom neki, hogy mutassa csak meg a zsebjit, hát látom ám, hogy teli van birkaszarral. Ezért vagy te ilyen büdös, te gyerek, mondo, azt mit csinálsz avval a szarral? Na erre elmeséli, hohy szed áfonyát, azt megszárítja és a ganét közé keveri, így nagyobb lesz a súlya, az átvevő meg nem veszi észre, hogy egy kicsit más a bogyó. Hínye te gyerek, mondom, még jó, hogy nem te kosztolsz engem, mer má felfordultam volna. Írtam is egyből a rokonoknak, hogy a bótba ne vegyenek szárított áfonyát.

 Na persze, ha süt a Nap akkor jó elheverészni a subán és csak furulyázni, vagy faragni. A múlt héten eladtam egy kazal fakanalat meg favillát. Úgymondják viszik le a városba onnét meg tovább a vásárba. A népek meg vannak mostanába őrülve a fa dolgokért. Hiába, no, mondják, hogy ügyes kezem van. Tudok faragni, fejni, bár abba nem tudom mennyire vagyok ügyes, még egy birek sem panaszkodott... tudok puliszkát tenni, meg egy smást is.

Becsukom a gépet, mert látom, hogy jön a fejérnépem....

Hát, hogy jártam ma reggel ezt el kell mesélnem:
Fejés után gondoltam lemegyek a patakra megfürdöm, mert olyan szép idő van, meg különben is egy-két hetente kell az.
No hát lementem a patakhoz, letettem a botom, mellé a bakancsom, rá a nadrágut, inget, legfelülre meg a gatyám. Ott állok csórén a parton, szép lassan belesétáltam, mert igen hideg a vize, hát amikor derékig állok benne és épp elkezdem locsolni magam, megjelenik a túlparton egy anyamedve a két bocsával. Azonnal megálltam, hátha tovább mennek, de a nagy medve megorrintott, egyet morgot, bevetette magát a vízbe és felém iramodott, na nekem se kellett több, ki a patakból és rohantam a kalyiba felé. Ahogy kiértem a rét szélére üvöltöztem a kutyáknak ahogy a torkomon kifért, jött is a két nagy kuvasz, a Flótás meg a Bundás, tudták, hogy a jógazdi bajban van. Én csak rohantam tovább ők meg be az erdőbe.
Eddig nem is lett volna baj, de sajna a városi úri népek épp akkor jöttek fel sajtér meg gombáért. Én meg szaladok ott lobogó hajjal... be a kunyhóba, más nem volt ott csak a csíkos tarisznyám azt kaptam magam elé. Megkérdezi az egyik leány, hogy "bácsi maguknál ez valami helyi folklór?" Bácsi a nagyapád- mondtam neki. De egyébként meg az- válaszoltam. Úgy se hitték volna el, hogy a medve kergetett. Közben a kutyák is visszajöttek, a medve biztos csak az erdő széléig üldözött..

Hát ez történ ma a havasokban.

Na hát itt vagyok megint. Az égiek ugyan megsegítettek, de annyi munkát adtak, hogy nem volt egy percnyi nyugtom tegnap.

Hát akkor nézzünk csak körül, hogy mi is vesz engem körbe. Pillanatnyilag tér, rengeteg, határtalan tér, kivált képp ha ha az ég felé nézek. Ha a hátam megé tekintenék, de miért tenném, nem látnék mást csak a kalyiba falát, mert most épp az árnyékos oldalán ücsörgök egy nagy padon. Jobbra fel a fenyőerdő aljáig nyúlik a kaszáló, idén már kétszer kaszáltunk rajta, gyűlik a széna télire, főleg ha lesz még eső. Velem szemben, egy jó kőhajításnyira, van a karám meg az akól, de azt most nem használjuk, maj' csak télen, most a szabadban éjszakáznak a birkák. Balra van az első legelő, le egész a patakig, ahol itatni szoktunk, na meg néha feredni is, de erről majd később. A patakon túl van a bükkös, az leszalad egész a faluig, az vagy félnapi járás ide. A patak folyása mellett, ha megyünk kicsit átérünk a másik legelőre, amit mi csak a Nagylapos-ként emlegetünk ez vagy ötször akkora mint az itteni nem is igen lapos, mert egy kicsit lejt, de a hegyek között ez már annak számít. A végiben van egy tó, amiról egy tudós ember azt mondta, hogy tengerszem. Hát azt nem tudom, hogy a tengernek milyen a szeme, de ha a szeme ilyen szép biztos szép lehet egészen. Ennek olyan kék a vize, mint annak a leánynak akit egyszer láttam a bucsuban, hát utána vagy  három napig nem is tudtam aludni, folyton-folyvást rajta járt az eszem. A tó túlpartján újra csak ménkű nagy hegyek vannak, a tetejuk tiszta egy kopár szikla, csak a sasok meg a zergék járják. Ha kinézek a kalyiba ajtaján pont arra látok, nagy ritkán mikor arra járok én is elmondom magamról, hogy "legmesszebbről rám merengve néznek, ködön át a mármarosi bércek."

No amíg itt bámészkodok meg írogatok nem is vettem észre, hogy mindjárt le megy a Nap, a birkék meg még szanaszéjjel.

 

Ma kaptam meg a lap topom. Ugyan nem tudom minek nekem itt a havasokban, de ma feljött hozzám két ember a városból, azaz csak az egyik volt az, a másik olyan fehérnép féle, de a véknyabbik fajtából, és azt mondták, hogy a 21. szászadban ez már nélkülözhetetlen nekem. Mert aszongyák, hogy innen nem hiányzik más csak a kultúra. Melyik kultúra - kérdezem tőlük- az amelyik úgy hull le rólam, mint ruha, másról a boldog szerelemben? Azaz, bólogattak hevesen.

De mondom, itt még áram sincs, erre adtak egy kurblis áramfejlesztőt, állítólag, ha 4-5 órát tekerem 2 óra hosszát is tudom használni a gépet. Na gondoltam a körösztanyátok tekeri, majd rákötöm a villanypásztor napelemit. Azt mikor megkérdeztem, hogy mit kezdjek vele, mert ahho' igen kicsi, hogy puliszkát terítsek rajta, mutatták meg, hogy mire is jó. Le tudom írni a napjaimat, a tájékot, ami körülvesz meg ilyenek. Aszonták más emberek is csinálnak ilyet és, hogy ez másokat is érdekel. Meg adtak hozzá mindenféle izéket, olyan laposvégűeket, hogy dugjam bé a megfelelő nyílásba és akkor én is tudom olvasni mit írnak mások. De mire mindezt elmondták már menni kellett itatni a birkákat. Még az itatást megvárták, aztán adtam nekik egy kis sajtot meg túrót és útjukra engedtem őket. Még azt is mondták, hogy én vagyok az első pásztor akinek ilyenje van és hogy én írhatom először meg az életemet innen a havasokról. Azt is hozzátették, hogy ennek valami bog a neve. De azt nem tudom, hogy mér bog, mikor nem csomózódik rajta semmi....?

Na de most meg már menni kell beterelni meg aztán fejni, ha Isten is megsegél holnap megin írok.